Meditáció

Amikor a meditáció témája felmerül, nagyon sokan arra gondolnak: miért kéne meditálnom? Az az ötlet, hogy csendes környezetben egyedül magunkba mélyedve időt töltsünk, egyszerűen nem túl vonzó. Igazából tévesen azt gondoljuk, hogy a körülöttünk lévő világ folyamatosan igényli a figyelmünket. Egyszerűen nem könnyű kilépni a világ áramlásából. És nem könnyű feladni a külső világra irányuló folyamatos figyelmet. A valóságban azonban a meditáció az egyik legjobb dolog, amit az életben tehetünk. Hiszen azok az emberek akik napi szinten akár csak egy kis időt is szánnak meditációra sokkal boldogabb, egészségesebb, elégedettebb emberré válnak, mint azok akik nem. A meditáció jobb koncentrációs képességet biztosít, javítja az önbizalmat és az önbecsülést. Növeli az érzelmi intelligenciát és a mentális stabilitást, hogy csak néhányat említsek a jótékony hatások közül.

meditacio_vegtelen_tudat20201010.jpegMeditáció során megtanulunk megpihenni a belső békénkben. A meditáció nem más, mint a nyugalomban, békében időzés állapota.

HOGYAN KEZDJÜK EL?

Sok meditatív hagyományban annak érdekében, hogy nyugodttá és összpontosítottá tegyék a tudatot, lehetővé teszik a számára, hogy egy kifinomult elemre vagy tárgyra összpontosítson.

Ilyen módszer lehet, ha figyelmünket a légzésünkre irányítjuk, amely segítségünkre lesz az elme lecsillapításában. Meditáció közben, amikor gondolatok és érzelmek zavarnak meg minket, tudatunkat lágyan tereljük vissza a légzés megfigyeléséhez. Így nem a zavarodott tudatban időzünk, amely saját szenvedéseink okozója, hanem a tiszta, nyugodt és stabil tudatba merülhetünk. A tudat belső stabilitása biztonságos érzést kelt.

„Nagyon jó a légzésünket a meditáció tárgyaként használni, mert a levegő be- és kiáramlása lehetővé teszi számunkra, hogy szétszórtságunk helyett valamiféle állhatatosságra tegyünk szert. A légzés figyelése az ellazuláshoz is hozzájárul. Ez a légzés érdeme. Azáltal, hogy tudatunkat a légzés folyamatára irányítjuk, egész lényünket ellazítjuk. A feszültségek kezdenek feloldódni. A légzés lecsendesíti a tudatot, és képessé teszi az ellazulásra.” Idézet: Szakjong Mipham Rinpocse „Hogyan tegyük szövetségesünké az elménket” című könyvből

Az emberi tudat természeténél fogva tiszta, örömteli és nyugodt. Meditációban az is segítségünkre lehet, ha egyszerűen csak engedjük tudatunkat az eredeti, tiszta állapotához visszatalálni.

Mielőtt megkezdenénk a gyakorlást hoznunk kell egy elhatározást, hogy minden mást félreteszünk, és egy időre visszavonulunk a cselekvés területéről.  Arra kérjük a tudatot, hogy nyugodjon meg, csillapítsa a gondolkodásra, elemzésre irányuló hajlamait, felejtsen el minden gondolatot a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozóan. A meditáció célja, hogy teljesen megszabaduljunk a gondolatoktól, de ne kíséreljük meg tudatunkat az ellenőrzésünk alá vonni. Egyszerűen csak megfigyeljük és engedjük megnyugodni.

A meditáció nem más, mint csendes, összpontosított, mégis ellazult belső figyelem.

A meditáció gyakorlása közben tökéletesen tudatosak és éberek vagyunk, de tudatunk nem a külső világra, hanem befelé összpontosít.

Az összpontosítás fontos, mivel ez a meditáció kezdete, előfeltétele. Ez esetben az összpontosítás éber, ugyanakkor ellazult figyelmet jelent.

Gyakorlás közben legyünk tudatában, hogy a meditáció egy elvárás és akarat nélküli állapot, amelyben az ego félreáll. Meditációban egy tiszta akarat, a lélek akarata tárul elénk.

Amikor meditálunk, tudatunk alapja a jelen pillanat. A meditáció megtanít a most teljes átélésére, arra hogyan legyünk jelen a jelenben.

A meditáció folyamatának kezdetekor a tudat vad és nehezen zabolázható mozgásaival találkozunk. Rendszeres gyakorlással azonban megjelennek a tudat természetes tulajdonságai. Egyre nagyobb tudatosságra teszünk szert, és egyre jobban fejlődik az önismeret. Uralhatóvá válik az ego alacsony szintű viselkedése. 

„Amikor meditálunk, megpróbálunk kiterjedni, ahogy a madár kiterjeszti szárnyait. Megpróbáljuk kiterjeszteni véges tudatunkat, belépni az Egyetemes Tudatba, (…) A meditáció azt jelenti, hogy tudatosan a Végtelenné válunk.” Idézet Sri Chinmoy „Meditáció” című könyvből

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://thetanapsziget.blog.hu/api/trackback/id/tr9116236686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Theta Napsziget

Friss topikok

Címkék

2020 as év elemzés (1) 2020 as év jelentése (1) 2 pont módszer (1) aka szál (1) alaphitek szintje (1) alapszint (1) áldás (1) alfa agyhullám (1) álom (1) álomállapot (1) asztali áldás (1) aura (2) aura védelme (1) beavatás (1) belső béke (1) belső én száma (4) belső figyelem (1) béta agyhullám (1) betűk számértéke (1) biotér (1) bőség (2) Cecile Papier (1) célok elérése (1) csakra (1) delta agyhullám (1) döntés (1) egyetemes 4 es év (1) Egység (1) egységtudat (2) életcél (1) életerő (1) életerő védelme (1) életfeladat szám (3) életszakasz szám (1) életút szám (1) elme (1) elme lecsillapítása (1) éltető táplálék (1) energia (1) energiacsere (1) energiarendszer (1) energia csere (1) energia elszívás (1) energia erőszak (1) energia lyuk (1) energia mező (2) energia rendszer (2) energia rendszer védelme (1) energia szint (1) energia vámpír (1) érzelem (1) érzelmek (2) érzelmi blokk (1) érzelmi blokkoldás (1) érzések (1) étel megáldása (1) évszámok sorshatása (1) félelem (1) felemelkedés (1) felnőttkori szám (1) feltétel nélküli szeretet (2) fiatalkori szám (1) figyelem összpontosítás (1) fókuszált figyelem (1) fókuszált ima (1) Forrás energia (2) gamma agyhullám (1) generációs szint (1) genetikai szint (2) gondolkodás megváltoztatása (1) gyerekkori szám (1) gyógyító szertartás (1) harmónia (1) Hawaii (1) hiedelmek (2) hipnózis (1) hit (1) hitrendszer (1) Ho oponopono (2) információ (1) információs mező (2) intuíció (1) irányított szándék (1) jólét (2) kapcsolatok gyógyítása (1) karma (1) koncentráció (1) korlátozó hitrendszer (2) közösség (1) kreativitás (1) kritikai realizmus (1) külső én száma (4) kvantummátrix (1) kvantum mező (1) kvantum szemlélet (1) kvantum tér (2) lélek (1) lélek szintje (1) Lieb Mihály Leó (1) magabiztosság (1) meditacio (1) meditáció (2) meditatív állapot (1) megfigyelő (1) megfigyelő hatás (1) mentális stabilitás (1) Munkácsy (3) negatív hitrendszer (2) negatív rezgés (1) nonlokalitás (1) numerológia (6) Numerológia (1) numerológiai elemzés (3) numerológiai képlet (3) numerológiai névelemzés (3) numerológiai táblázat (3) numerológia éves előrejelzés (1) Numerológia Személyes Év (1) numeroszkóp (3) ohana (1) önbecsülés (2) önbizalom (2) önfejlesztés (1) önismeret (2) önkorlátozó hitrendszer (1) ősi család vonal (1) ősök gyógyítása (1) ősök gyógyító ereje (1) össznévszám (5) összpontosítás (2) párizsi Salon (1) pozitív hitrendszer (1) pozitív rezgés (1) Püthagorasz (3) realista festészet (1) rezgésszint (1) Richard Bartlett (1) siker (1) sikeres élet (1) sorsfeladat szám (3) sorsmisszió szám (5) spirituális ébredés (1) spirituális emelkedés (1) spirituális filozófia (1) spirituális főzés (1) stressz (1) stresszoldás (2) számmisztika (4) számmisztika éves előrejelzés (1) Személyes Év (1) szeretet tere (1) szertartás (1) szimbólum (1) szinkronicitás (1) szivárvány gyógyítás (1) szubatomi részecskék (1) születési számsor (1) születésnap szám (1) születés szám (2) támogató hitrendszer (1) tapasztalat (1) táplálék (1) tehetség (1) teljes névszám (3) Teremtő (2) test lélek tisztulás (1) thetahealing (1) thetahealing technika (1) ThétaNapsziget (10) ThetaNapsziget (23) Thetanapsziget (3) theta agyhullám (2) Theta Healing (1) tiszta szándék (1) történelmi szint (2) tudat (1) tudatalatti (2) tudatosság (1) tudatosság növelése (1) tudatos szándék (1) tudatos tudat (2) tudatszint (2) tudatszint emelés (1) tudattalan (2) univerzális 4 es év (1) valóság (1) vizualizáció (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása